A gyermek megérkezése

S igen, megszületett a várva várt gyermek :) Mi következik hát ez után, merülhet fel a kérdés. Nos, ez függ attól, hogy kisfiú-e az újszülött vagy kislány. Kisfiúk esetében jóval bővebb az útmutatás, mint kislányok esetében.

Image Hosted by ImageShack.us


A körülmetélés

Ennek a hagyománya a bibliai időkig nyúlik vissza. Isten legelső parancsa Ábrahámnak, a legelső zsidó embernek, az volt, hogy metéltesse körül magát. Ábrahám az első ősatyánk, s mint ilyen, központi szerepet játszik a zsidók életében. Hosszú élete során mindig híven szolgálta a Jóistent, ennek ellenére zsidóvá válása csak akkor lett teljes, amikor körül lett metélve 99 évesen. A Tórában is írva van, hogy a zsidó nép és Isten közötti szövetség legelső teljesítendő előírása az a körülmetélés. Ez héberül úgy hangzik, hogy Brit. Minden zsidó fiú csecsemőt körül kell metélni a születését követő nyolcadik napon a zsidó naptárhoz alkalmazkodva.

Ahogy a gyerekek fejlődnek, egyre több információt tudunk átadni nekik a vallásról, minél érettebb, annál mélyebb értelműeket. S bár a körülmetélés mélyebb mondanivalójának befogadásáhzo 8 naposan még egyértelműen nem elég érett egy gyerek, ez a legfontosabb jele az Istennel kötött szövetségnek, így ezzel nem várunk, amíg elég idős lesz a gyerek ahhoz, hogy megértse. Ezen túl pedig ennek a parancsolatnak egyedülálló jellege van. Míg az összes többi előírás, a Tfillin vagy a cicesz viselése mondjuk, mind kívülről jön, addig ez az ember saját testével van kapcsolatban. S amint a fiú körül van metélve, elkezd a zsidó lélek beleszállni, s a folyamat a Bar Mitzvájával ér véget 13 éves korában.

Az apa feladata a fiának körülmetéléséről gondoskodnia. Amennyiben az apa nincs jelen vagy egyéb okokból nem tudja megszervezni ezt, akkor a közösségre hárul a feladat. Bar Mitzva is csak akkor lehet a fiú, ha körül van metélve.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



A körülmetélést az úgynevezett Mohel végzi. Ő egy képzett sebész, speciális gyakorlattal a körülmetélésben. Ahhoz, hogy valaki Mohel lehessen, Istenfélő, Tórakövető zsidónak kell lennie, s tisztában kell lennie a rengeteg zsidó és orvosi törvénnyel és előírással, ami ide vonatkozik. Ha valaki Mohellel metélteti körül a fiát, akkor biztos lehet benne, hogy a körülmetélés megfelel minden zsidó előírásnak és a legszakavatottabb mozdulatokkal hajtják végre. Egy normál sebész által elvégzett körülmetélés nem felel meg az előírásoknak, mert egyrészt nem felel meg a hagyományoknak, másrészt sok módja a körülmetélésnek indokolatlan fájdalmat okoz a gyereknek, amit viszont tilt a Tóra.

Ha a gyerek koraszülött vagy egyéb okokból gyengélkedik, akkor meg kell várni azt, hogy teljesen felépüljön, s csak aztán lehet körülmetélni. Egyes esetekben hét teljes napot várnak a felgyógyulást követően a körülmetéléssel.

Ha az apa már felkért egy Mohelt, hogy végezzel el a körülmetélést, akkor nem mondhatja le és kérhet fel egy másikat, csak abban az esetben, ha azt a másikat választotta volna eredetileg, ha az ráért volna.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Körülmetéléskor egy széket fenn kell tartani Elijahu Prófétának, akit a “Körülmetélés Angyalának” is szoktak nevezni. Ő minden Briten jelen van.

Nem szokás azonban erre az eseményre formális meghívót küldeni senkinek, tekintve, hogy Elijahunak nem tudnak küldeni, holott minden Briten jelen van. A szülők csak bejelentik, hogy mikor és hol lesz az esemény.

A körülmetélést követően egy nagyobb étkezésre kerül sor hagyományosan.

Az apának és a Mohelnek pedig kötelező taleszt viselnie.

Hagyományosan egy erre a célra használt párnára fektetik az újszülöttet, s ezen marad attól a pillanattól kezdve, hogy az anyja kivette a bölcsőből, hogy körülmetéljék, egész addig, míg a procedúra végeztével vissza nem kerül az anyjához.

Mindenkinek állnia kell a Brit alatt, kivéve azt a személyt, akinek az ölében a gyerek fekszik.

A körülmetélés végeztével pedig a gyermeket megáldjuk.

A körülmetélés, ha egészséges a kisfiú, mindenképpen a születését követő nyolcadik napra esik, még akkor is, ha az szombat vagy más ünnepnap. Ha azonban a gyerek nem egészséges és várni kell a körülmetélésével, vagy egészséges ugyan, de császármetszéssel született, akkor meg kell várni a legközelebbi hétköznapot.

Image Hosted by ImageShack.us


Pár technikai részlet

Magát a körülmetélést egy nagyon éles, nagyon kifényezett szikével végzik, amit Izmelnek hívnak. Ez megfelel a Halacha (zsidó törvények) előírásainak. Ezzel az eszközzel a fityma szinte azonnal elválik a többi résztől s a procedúra majdhogynem fájdalommentes. Nem használnak semmiféle kampót, kapcsot, leszorítót, ezzel csak felesleges fájdalmat okoznának a gyereknek. Míg a kórházakban arra törekszenek, hogy vérmentes és ne fájdalommentes legyen a körülmetélés, addig a zsidó rituális körülmetélés a fájdalommentességre törekszik, nem baj ha van vér. Már csak azért sem, mer a szövetség Istennel tulajdonképpen vérszerződés. Az Izmel nem vág bele a makkba, a húsba vagy izmokba csak az előbőrbe, ezért alig érez fájdalmat a kicsi.

Az Egyesült Államokban fordult elő, hogy egy olyan fenőtt férfit metéltek körül áttérése során, akinek hatástalan volt a helyi érzéstelenítés. De mivel Izmellel metélték körül, már a metélés után kérdezte meg, hogy mikor kezdik. Nem érzett fájdalmat. Egy másik, az Államokban megesett történet arról szól, hogy egy Mahel-tanonc metélt körül egy csecsemőt, s a Mahel ölében volt a gyerek. Miután visszaadták a gyerekre a pelenkát vette észre a Mahel, hogy a pelenkán kívül is vér van. Ekkor kinyitották újra a pelenkát, nem volt semmi rendellenes. S amikor visszacsukták vették észre, hogy a tanonc véletlen belevágott a Mahel ujjába. A seb csontig hatolt, a Mahel mégsem érezte. Márpedig ha nem érez egy ilyen mély vágást, amit azzal az eszközzel ejtenek, amivel a gyereket körülmetélik, akkor az újszülött sem valószínű, hogy sokat érez. Úgy tartják amerikai kutatások, hogy az idegrendszer még nem teljesen kifejlett a nyolcnapos csecsemőnél, márcsak ezért sem érezhet túl nagy fájdalmat. S hogy akkor miért is sír? Minden csecsemő sír, ha valami szokatlan történik vele.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Hol, mikor, hogyan?

A legjobb zsinagógában rendezni, de ha ez nem megoldható, lehet otthon is vagy egyéb megfelelő helyen. Mindenesetre arról gondoskodni kell, hogy a minyen (10 vagy több felnőtt zsidó férfi) meglegyen.

A legjobb a reggeli imát követően rendezni, de ha nem alkalmas, akkor lehet délután is, este viszont semmiképp sem, mert a zsidó naptár szerint az már a következő nap kezdete.

Szokás, hogy gyertyák égjenek a szobában, ahol a körülmetélés zajlik.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Fontosabb résztvevők

Kvatterin: névadó anya, ő viszi az anyától a kisfiút a Brit-szobába és vissza.
Kvatter: névadó apa, ő viszi az ajtótól a gyereket a Mahelhez és vissza.
Sandek: az ő ölében van a gyerek a körülmetélés alatt.

Folyamatában: az anya odaadja a gyereket a kvatterinnek, aki aztán a kvatternek adja, ő odaadja annak, aki Elijahu székére helyezi a gyereket majd az apának adja, aki aztán a Sandek ölébe teszi. A Mahel körülmetéli, majd odaadja az álló Sandeknek, aki tartja a gyereket, amíg az áldások és a gyerek neve elhangzanak. Eztán a Kavatteren és a Kvatterinen keresztül visszajut a gyerek az anyjához.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Kisfiú, kisfiú :)

Amikor Mózes a Sinai hegyén átvette a Tórát, akkor a zsidó gyerekek jelentették a garanciát arra, hogy a benne foglaltakat generációról generációra tovvábbadják majd, és nem vész el a hagyomány. A legtöbb előírás és kötelesség a férfiakra hárul, mivel a nő feladata a gyerekek táplálása és zsidó hitre nevelése. A legelső mitzvah, amit egy férfi átél, az a körülmetélése. Mert ezáltal vétetik fel Ábrahám szövetségébe, s lesz egy újabb láncszem a zsidók láncolatában. S ekkor kapja meg héber nevét is, ami a zsidó lélek megerősítését jelenti.

Free Image Hosting at www.ImageShack.us



Kislány, kislány :)

Hagyományaink azt tanítják, hogy a nők jobban hasonlítanak a Teremtőre, mint a férfiak. Mint ahogy az Isten megteremtette a világot, úgy ad a nő életet a gyerekeknek. Csakúgy, mint ahogy a Jóisten a lelki támasza a világnak, a nő az, aki megtestesíti a gondoskodást és szeretetet a gyerek életében. És nem utolsó sorban a zsidó anya az, akinek a révén fennmarad a zsidóság, hisz egy gyermek csak akkor zsidó, ha az anyja is zsidó. Hagyományaink úgy tartják, hogy az újszülött kislány “teljes”, nincs szüksége a körülmetélésre ahhoz, hogy beleszálljon a zsidó lélek.

S mielőtt a bejegyzésem túlságosan hosszúra sikeredne, abbahagyom, s a névadást a következőben mesélem el.

Nincsenek megjegyzések: