A takarítás Pészach előtt

Mivel minden kovászostól meg kell szabadulni az ünnep előtt, ezért mindent, de mindent ki kell takarítani az utolsó szögig. Ez különösen idegőrlő feladat, ha kisgyerkünk van. A piciknek megvan az a sajátosságuk, hogy ropitól kezdve a sütiken át a chips-ig bezáróan mindent széthagyjanak olyan helyeken is, amihez az életben nem gondoltuk, hogy egyáltalán hozzá lehet férni.

Ha biztosak vagyunk benne, hogy egy adott helyiségben soha, de soha nem járt gyerekünk, akkor azt nem kell kitakarítani, de gyakorlatilag ez a lehetőség ki van zárva :) S minél több a gyerek, annál többmindent tudnak szétmorzsálni.

Lássunk néhány tippet, amivel egyszerűbbé tudjuk tenni életünket e téren is.

Kétféleképpen közelíthetjük meg a dolgot. Az egyik az, hogy ez a tavaszi nagytakarítás. Ha így állunk hozzá, kevésbé stresszeljük magunkat. Viszont úgy is hozzá lehet állni, hogy kovász-irtáson vagyunk, s ez az egyszerűbb. Ilyenkor nem a koszt akarjuk kiirtani, csakis a kovászosat. Se többet, se kevesebbet. S az a kényelmes lehetőség is ott van, hogy eladhatunk bizonyos szobákat az ünnep idejére kovászostul.

A legegyszerűbb, ha a gyerekeket is bevonjuk, s kalandossá tesszük számukra a takarítást. Rejtsünk el dolgokat, hogy míg takarítanak, találják meg, vagy jutalmazzuk meg játékkal vagy bármi mással meghatározott mennyiségű kovászos megtalálása után.

Nézzük át a gyerekek hátizsákját, tornazsákját, bármit, amivel iskolába mennek. Amit nem akarunk használni az ünnep alatt, azt adjuk el, amit akarunk, aszt tisztítsuk ki. Amire szükségünk lesz majd, azt tartsuk az ünnepig olyan helyen, ahol a gyerekek nem érik el. Amit használni akarunk Pészach alatt, de még előtte is használni kell, azt tároljuk az ajtó előtt, ne a gyerekek szobájában. A szobájuk kitakarítása után a cipőjüket is hagyjuk az ajtó előtt, a talpáról morzsák hullhatnak le.

Pár héttel Pészach előtt már csak olyan ételeket csomagoljunk uzsonnára, ami összefér Pészach szellemiségével. Rizspuffancsokat, mogyorót, vagy a rengeteg rendelkezésre álló Pészach-i sütiválasztékból valamit.

Ami a ruhákat illeti, egyszerűbb, ha új ruhákat veszünk a gyerekeknek ilyenkor. A már meglévőkből tegyünk félre néhányat, amit nélkülözni tudnak az ünnepig, tisztítsuk ki alaposan, s tegyük olyan helyre, amit már kóserítettünk Pészachra. A télikabátnál figyeljünk oda a zsebekre, tuti, hogy van bennük némi morzsa. S azok a ruhák, amiket nem akarunk ennyire alaposan kitisztítani, kerüljenek olyan szekrénybe, amit majd eladunk Pészach időtartamára.

Ugyanezen az elven vezérelve tisztítsuk ki a gyerekek játékait is.

Nincsenek megjegyzések: