Jákob és háznépe Kánaánba megy



Amint Lábán elindult hazafelé, fiát, Beort Ézsauhoz küldte. Azt üzente neki, hogy Jákob hatalmas gazdagságra tett szert és most Kánaán felé tart, tehát ez egy kiváló alkalom lenne Ézsau számára, hogy bosszút álljon Jákobon az őt ért sérelmekért és elvegye vagyonát.

Ézsaunak sem kellett ezt kétszer mondani, azonnal feléledt benne a régi gyűlölet, és 400 felfegyverzett és kiképzett katonával megindult Jákob ellen, akinek a tábora akkor érte el a Jabbók folyót.

Jákob tudomást szerzett az ellene vonuló seregről és békeköveteket küldött bátyjához. Arra kérte, hogy borítson fátylat a múltra, hisz Izsák hiába áldotta őt meg, az elmúlt 20 évben csak nehézség jutott neki osztályrészül, míg Ézsauból sikeres hadvezér lett.

A követek azonban csalódottan tértek vissza. Ézsau továbbra is harcolni és ölni akart 400 emberével.

Jákobnak nem maradt más választása, fel kellett készülnie a bátyja ellen vívandó háborúra. Két részre osztotta táborát, hogy ha az egyik fele szerencsétlenül járna, a másik még el tudjon menekülni. Eztán pedig imádkozni kezdett Istenhez, mert tudta, hogy a harc kimenetele az ő kezében van. Kérte, hogy segítse őt ebben az egyenlőtlen küzdelemben Ézsau ellen.

S bár készült a háborúra, azért nem adta fel a reményt Jákob, hogy békés úton rendezzék a viszályt Ézsauval. Szolgáival bőkezű ajándékot küldött bátyjának, hogy megenyhítse, és közben imádkozott Istenhez, hogy ébressze fel Ézsauban a testvéri szeretetet.

Amikor Jákob visszament a folyó túlpartjára, hogy ellenőrizze, nem hagyott-e ott semmit, szemtől szembe találta magát Ézsau őrangyalával, aki elkezdett birkózni vele. De akármennyire is próbálta, nem tudta legyőzni Jákobot. Mindössze Jákob csípőjét sikerült kificamítania. Már hajnalodni kezdett, amikor Jákob még mindig tartotta magát Ézsau őrangyala ellen. Ekkor az angyal kérte, hogy engedje el, hisz hajnalodik. De Jákob addig nem engedte, amíg az angyal meg nem áldotta őt. Ekkor az angyal megkérdezte, mi a neve, s ő azt felelte, Jákob. Az angyal pedig azt válaszolta erre, hogy mostantól kezdve nem Jákob, hanem Izrael lesz a neve, mert Isten angyalával és emberekkel is küzdött, és legyőzte őket. Ezután pedig megáldotta őt.

Hamarosan megérkezett Ézsau is az embereivel. Lenyűgözte őt az ajándékok gazdagsága, amit Jákob ajánlott fel neki. Amikor Jákob bátyja elé ment feleségeivel és gyerekeivel, hogy üdvözölje őt, akkor egymás nyakába borultak. Ézsau először nem akarta elfogadni az ajándékokat, de végül mégiscsak sikerült őt rábeszélni arra, hogy fogadja el. Az ajándékokkal megrakodva visszafordult, és visszatért Széirbe az embereivel.

Ezután Jákob folytatta útját Kánaánba. Betelben felépítette az oltárt ott, ahol annak idején az álmot látta a lajtorjával. Ekkor Isten ismét megjelent neki, megáldotta őt és azt mondta neki: „a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet”

A Betelből Betlehembe tartó úton Ráhel belehalt Benjámin megszülésébe. Jákob magával akarta vinni holttestét, hogy Makpelá barlangjában temethesse el, de Isten azt mondta neki, hogy e betlehemi fennsíkon helyezze feleségét örök nyugalomra. Így sok-sok évvel ezután, amikor a babilóniaiak elűzték Jákob leszármazottait, ezek a gyermekek vigaszra lelhettek ősanyjuk sírjánál, tudván, hogy Ráhel imádkozik értük.

Nincsenek megjegyzések: